Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes felavatta Vérteskozmán a Láng Rudolf emléktáblát
Csákváriak is részt vettek az ünnepségen, Illés Szabolcs és Knausz Imre megkoszorúzták az emlékművet.
Szerda délután a hétköznapi csendjében szunnyadó Vérteskozma megtelt élettel.
A 16 órára meghirdetett ünnepségre megérkeztek a közméltóságok, a vadászok, az erdészek, a Láng család tagjai, a meghívott vendégek, kozmaiak és jónéhány csákvári lakos is. A résztvevők a Vérteskozma 45 sz. ház kőfalára helyezett emléktábla felavatásra érkeztek.
A kozmai születésű Láng Rudolf oszlopos tagja volt a Nimród vadászújságnak és emellett magyar-latin szakos tanár, a vadászetika elveinek megalkotója volt. Az ünnepség halálának hatvanadik évfordulója alkalmából került megrendezésre.
Dr. Vécsei László, az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és megosztotta örömét, hogy Vérteskozmán, Láng Rudolf szülőfalujában is méltó módon emlékeznek meg a neves íróról és tanárról, aki felállította a még ma is érvényes vadász etika alapvetéseit.
Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében – többek között – kiemelte, hogy Fekete István írásait ma nem ismernénk, ha Láng Rudolf, akkori barátja nem bátorítja első írásának megjelenésére. Az etikai alapok, amelyeket Láng Rudolf lefektetett, még ma is érvényesek – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, és kiemelte, hogy aki olvasott egyetlen egy Sólyom írást, annak megváltozott a vadászatról alkotott szemlélete. Kittenberger Kálmán mondta róla egyszer Fekete István írónak, hogy Sólyom a Nimród Szent Embere. Vadászati írásaival három évtizeden keresztül képviselte a mércét a vadászetika és a vadásznevelés területén.
Zambó Péter, erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, aki kezdeményezte a tábla felállítását az Agrárminisztérium nevében, beszédében megköszönte az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesületnek az áldozatos munkát, amelyet a tábla felállítása során, és a történelmi kutatások során végeztek. A jelenlévőkkel ismertette Láng Rudolf életpályáját, és hangsúlyozta, hogy az értékei a mai világban is érvényesek. Az erdő szeretetét Verteskozma természet közelsége tanította neki, a vadállomány tiszteletét pedig édesapjától kapta örökül. Láng Rudolf Kozmán született, 1881. január 7-én. Édesapja az Esterházy uradalom alerdésze, később vérteskozmai pagonyerdésze volt, akit fia egész életében mesterének tekintett. Példáján lelkesülve jegyezte el magát a vadászattal. „Ami Széchenyi Zsigmondnak Sárpentele, Fekete Istvánnak Gölle, az Láng Rudolf számára Vérteskozma volt” – mondta az ünnepségen Zambó Péter.
Dr. Bende Attila, a Soproni Egyetem egyetemi adjunktusa részleteket olvasott fel Láng Rudolf “Emlékeimből” című novellájából.
Tessely Zoltán, a régióért felelős miniszterelnöki biztos méltatta “Sólyom” munkásságát, és kifejezte örömét, hogy a Pannónia Szíve régióban ilyen nagyszerű embernek állíthatunk emléket. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emléktábla sokat tesz majd a közömbösség és részvétlenség ellen, és megakadályozza, hogy elkallódjon, a feledés homályába boruljon egy olyan értékes ember, mint amilyen Láng Rudolf, írói nevén: „Sólyom” volt. Láng Rudolf ugyanis a Nimród Vadászlap publicistája; a magyar vadászetika legnagyobb magyar képviselője, vadászok generációinak tanítómestere volt.
Krausz János, Gánt község polgármestere kiemelte, hogy az ilyen események, mindig nagy örömet jelentenek a kis településeknek, még akkor is, ha olykor ez nehézségekbe is ütközik.
A beszédek közt a vérteskozmai csendet a vadászkürtök szakították meg.
Az ünnepségen közreműködött a tatabányai Hangvadász Kürtegyüttes, akik eljátszották a vadász-himnuszt, és Egy a Természettel kürtszignált, valamint néhány, az alkalomhoz illő zeneszámot.
Az emléktáblát Dr. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg.
A tábla felavatását koszorúzás követte, ahol -többek között- Csákvár polgármestere Illés Szabolcs és a település alpolgármestere Knausz Imre is fejet hajtottak az emléktáblánál.
A meghívott vendégek a gánti vendéglőben folytatták az ünneplést.
Az emléktábla Lebó Ferenc, Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász- és éremművész munkája, aki Láng Rudolf mosonmagyaróvári emléktábláját is készítette. Tardosi vörösmárvány kőből készült, ami az Esterházy-uradalom hivatalos díszítő köve volt.